Cennino Cennini mondja a következőket: "A művészet alapja és minden kézimunkának kezdete a rajzolás és a festés. Ehhez a két dologhoz megkívántatik a festékek dörzsölése vagy jobban mondva őrlése, az enyvezés, a vászon felfeszítése, a gipszalap készítése, ez utóbbi simítása és csiszolása, a gipszreliefek készítése, a bolus alkalmazása, az aranyozás és ennek fényesítése, a temperakeverés, az alapozások, a szénnel való porozás, a bevésés, a pontozás a kis kerékkel, a vonalozás, a festés, a tábla ki-diszítése és a firniszelése, ha t. i. táblafestményt készítünk. A falon való munkálkodás pedig megkívánja, hogy ismerjük (a fal-) mosás módját, a vakolatfelrakást, a befoglalást, a simítást, a rajzolást, az al fresco való festést és az al secco való befejezést, a keverést, díszítést stb. És ez a rendje a fentnevezett folyamatnak, melyeket lépésről-lépésre tanítani akarok azzal a kevéssel, amit tanultam."

Ezt írja Cennini da Colié di Valdelsa, Giotto iskolájának talán utolsó képviselője, a "Trattato della pittura" negyedik fejezetében, a XIV. század alkonyán.

Az olajfesték kötőanyaga az olaj (lenolaj, dióolaj, mákolaj). Oldószere, amivel a tubusból kinyomott sűrű festéket felfesthetővé tesszük, szintén tartalmaz olajat. Ezt a festőszert ma már készen is vásárolhatjuk. Festeni olajalapozású vászonra, esetleg deszkára szoktunk. A festőalapul szolgáló fát, vásznat vagy papírt előzőleg beenyvezik, és krétaalapozással látják el. Ilyen alapozott vásznakat és farostlemezeket szintén kaphatunk gyárilag előkészítve. A festéshez legalkalmasabbak a finom, félhosszú, lapos sörteecsetek, de a tubussűrűségű festéket festőkésekkel is felrakhatjuk.

A nyomási eljárásoknak három fajtája van: magasnyomás, mélynyomás és síknyomás. A magasnyomás (kétféle fametszet és linónyomás) azt jelenti, hogy a lemez felületéről bizonyos részeket eltávolítanak, és az érintetlenül maradt, tehát kiemelkedő, kidomborodó részeket festékezik be. A mélynyomásnál ezzel szemben, (fémmetszetek, karcok) a fémfelület kivájt vagy savval kimaratott vonalaiba, mélyedéseibe préselik a festékanyagot. A síknyomás során (litográfia, szitanyomat, monotípia) a rajzot sík lapra készítik, vagy szövött anyagon nyomják át. Akárcsak a festészeti technikák, a nyomtatás technikái is időről időre új erőre kaptak, itt is új utakat nyitnak a művészegyéniségeknek.

-néhány különböző méretű és alakú ecset
-pár színből álló paletta
-vizes edény
-papír
-rajztábla
-grafitceruza
Az akvarell a festészet legszabadabb technikáinak egyike, melynél a tushoz hasonlóan a preparált és formákba préselt, különböző színű festőanyagot vízzel hígítva használják. A gouache-festéstől (fedőfestés) főleg abban különbözik, hogy kizárólag átlátszó, áttetsző foltokban rakják föl a festéket, mely az alapnak csak a színét módosítja, de nem fedi el. A festék alapanyaga ásványi festék, melyet vízben oldódó ragasztóanyaggal kevernek össze, s feloldott formában kerül fel a papírra, hegyes, vagy tompa végű, lágy, mókus- vagy menyétszőr ecsettel. Sajátos és lebilincselő ragyogásának magyarázata, hogy a papírról a festéken keresztül is visszaverődik a fény, és ettől kapja a festmény azt az áttetsző jelleget.

Maga a szó az olasz guazzo (vízfesték) szóból ered, és a 18. században a franciák kezdték használni, bár maga a technika már az 16. századi Európában is használatos volt.

A festék megszáradva kicsit más színű, mint nedvesen, ezért nehezebb kikeverni a színeket. Ha túl gyorsan festik fel a színeket, a festék repedezésre is hajlamos. Ezt úgy lehet kiküszöbölni, hogy sűrítik valamivel.

Ettől különböző vízfestési technika az akvarell.