| Alkotó neve: |
Huczek Zoltán |
| Születési év: |
1979 |
| Bemutatkozás: |
1979-ben születtem Kiskunhalason.
Már itt pár hónappal megelőztem a koromat, vagy csak túlságosan siettem, nem tudom.
Mindenesetre rájöttem, hogy semmi sem megy zökkenőmentesen.
Az egyik szemem világát majdnem tökéletesen elveszítettem, a másik pedig a folyamatos kezelések hatására marad úgy-ahogy épp.
Tálán éppen ezért vonzódtam már gyerekkoromban is a rajzokhoz és a képi megjelenítés más formáihoz olyannyira.
A tanulmányaim Kiskunhalason, ezt követően pedig Kiskunfélegyházán végeztem. Az általános iskola után komoly, gyakorlatias dolgokat kezdtem el tanulni. Jórészt azért, mert sem a kor megélhetései viszonya, sem pedig a szüleim nem favorizálták, hogy művészeti pályára lépjek. Először kicsit bántam, de utólag gyökeresen változott a véleményem ezzel kapcsolatban. A mai napig fontosnak tartom, hogy az emberek széleskörű ismeretekkel rendelkezzenek az élet különböző területein. A művészekre pedig szerintem annál is inkább igaz ez, hogy nekik, mikor alkotnak bele, kell élniük magukat az alkotásuk tárgyába, eggyé kell válniuk vele. Tehát ismerniük kell azt.
A középiskolában gépészetet és egyéb a fém és nehéziparhoz kapcsolódó ismereteket sajátítottam el. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezekből mindegyik tetszett. Nem így van. Mindenesetre azonban hasznos volt, mert hozzájárult ahhoz, ahogyan most látom a világot.
Összevetve a realitás világába kerültem. Talán éppen ez miatt vonzódom a mai napig jobban a humán beállítottságú emberekhez és a különféle művészeti ágakhoz, és talán éppen ezért tartom legnagyobbra például az olyan írókat, akik a technikát ötvözik az irodalommal, vagy azokat, akik minél szélesebb körben próbálják ki magukat. Egyedül talán ők képesek többé-kevésbé hiteles képet alkotni a világunkról és továbbadni azt úgy, hogy bárki olvassa a művüket a számára hiteles legyen.
Ebben az időszakban szinte teljesen hanyagoltam a gyerekkoromban megszokott rajzolgatást, mígnem egyszer puszta hiányérzetből át-át lógtam a helyi gimnázium rajz körébe, és jó ideig ott is ragadtam. Az általános iskolában még Szalai József művésztanár szeretette meg velem a képzőművészeteket, és ezt a Kiskunfélegyházi gimnázium rajz köre vitte tovább.
Persze, mint a legtöbb jó dolog ez sem tartott sokáig, az iskolák végeztével ismét gyakorlatiasabb dolgokkal kezdtem foglalkozni és könyvelő lettem.
A túlzott realitást kompenzálandó kezdtem el festeni, ami először hobby volt, később pedig önkifejezéssé vált. Talán helyesebb az, ha azt mondom én változtam meg, és váltam képessé arra, hogy kifejezzem magam.
A mindennapok szürkesége szinte követelte a színeket, és ezek fokozatosan jelentek meg a képeimben is.
A körülöttem lévő világ, az emberek, a különféle művészeti ágak elsősorban a zene és az irodalom mindig is nagy hatással voltak rám, de ahogy lassanként felnőttem a jelentőségük fokozatosan nőtt. A képeim zömét azokból az érzésekből merítettem, illetve merítem, amiket ezek a hatások kiváltottak bennem.
2009-ben, az életemben bekövetkezett krízis és katarzis többször is megismétlődött egymás után. Az egyetlen épp szemem szürke hályogműtétet kellett végrehajtani, majd mikor ebből felépültem és majdhogynem elfelejtettem harmincadik születésnapomra ?ajándékként? leszakadt a retinahártyám. Pár nap leforgása alatt eltűnt a kép és csak a fehérség maradt.
Azt, hogy ma is festhetek, azoknak köszönhetem, akik mellettem álltak ebben az időszakban is.
Jelenleg Szentendrén élek és az időm túlnyomó részét a festészetnek szentelem.
Az elmúlt időszak valamit megváltoztatott bennem, úgy érzem sokkal jobban tudok figyelni az élet azon apró dolgaira, amik felett előtte elsiklottam.
Ez a festészetemre is igaz, a kép velem együtt változik.
