MAGUNKRÓL pár szóban:A portál alapötlete 2002. januárjában pattant ki, melynek kapcsán a konkrét működési terv is hamarosan elkészült, azonban a megvalósítás kezdeti lépéseit csak 2005-ben sikerült tető alá hoznunk. Sajnos anyagi források hiányában 2005-ben nem készülhetett el teljes egészében a felállított működési funkciók számos része, mint pl. a galériák regisztrációja és a hozzá kapcsolódó funkciók, hírek, illetve kiállítások, események-rendezvények beküldési lehetősége, művészkellékek áruháza, és még számos hasznos funkció, mely a művészek és a vásárlók kényelmét is egyaránt szolgálja, mindamellett, hogy új lehetőségeket ad, és távlatokat nyit meg, de ettől függetlenül már akkor elindultunk egy kevesebb funkcióval rendelkező portállal.
2008 végére alakult úgy az alkotóportál helyzete, hogy megvalósításra kerülheteztt a teljes koncepció. Sajnálattal tapasztaltuk ugyan, hogy
az eltelt idő ellenünk is dolgozott, és ezalatt főleg azt értem, hogy
vannak, akik lemásolták a portál működését, és elindítottak ugyanezen elv alapján működő oldalakat, melyeknél nyilvánvaló a másolás ténye, hiszen még a domain regisztrációk dátuma is ezt igazolja. Ez(eke)t az oldalakat inkább nem nevezem meg többek között azért sem, mert én szeretnék megmaradni a korrekt piaci magatartás mezején...
Ettől függetlenül az alkotóportál talpra áll és talpon is kíván maradni: segíteni a művészeket, és a művészetet.Úgy vélem, hogy aki szívvel végez el egy feladatot, illetve egy munkát úgy, hogy nem anyagi érdekek vezérlik, azt a munkát sokkal lelkiismeretesebben és minőségben is jobban végezheti el. Én ezt a portál igyekszem szívvel és lélekkel működtetni legjobb tudásom szerint, azzal a céllal, hogy művészeink életét segíthessem ezzel, s talán így sokkal többet tudok adni azoknak, akik boldogulni szeretnének ezen a területen.
Maléth J. ZsoltA portál tulajdonosa
Az Alkotóportál célja:• Az alkotóportál egy alapítvány létrehozásával, vagy egy alapítvánnyal együttműködve alkotmányos kötelezettségek teljesítése az alapítványon keresztül: kortárs művészek, elsősorban képzőművészek, tehetséges pályakezdő művészek támogatása. Ennek érdekében közérdekű célt teljesítve támogatási rendszer létrehozása, lehetőségei szerint ösztöndíj alapítása, pályázatok kiírása.
• Segítse a kortárs művészek életben maradását, teremtsen egy könnyebb értékesítési rendszert, keressen felvevőpiacot az alkotások értékesítése céljából, ezzel segítve a művészek megélhetését.
• Képviseltesse, képviselje, menedzselje a kortárs művészeket, elsősorban képzőművészeket az EU tagállamaiban, elősegítse a művészek külföldi munkavállalását, ismertté válását, megbecsülését és elismerését.
• Támogassa az autodidakta, ám tehetséges művészeket, elősegítse képzésüket és érvényesülésüket a világban.
• Művészeti alkotások megismertetése a fiatalokkal és ezen kultúra minél szélesebb körbe való eljuttatása (kisebb falvak, települések)
• Fiatal tehetségek felkutatása, felkarolása, tanító jellegű alkotókörök, csoportok létrehozása, üzemeltetése
Az Alkotóportál a céljait az alábbi konkrét tevékenységekkel kívánja megvalósítani:• Felkutatja, és közvetítői szerepet vállalva biztosítja a művészek számára olcsóbb, ám ennek ellenére minőségi művészkellékek beszerzését, hogy az olcsóbb alapanyagok használata által piacképesebb árat szabhasson a művész alkotásai ellenértékeként, mely által az eladhatóbb lesz, így a művészek megélhetése könnyebbé válik.
• Az alkotások értékesítésére kiállításokkal egybekötött vásárokat és rendezvényeket szervez, ahol ismertté teheti a kortárs művészeket és alkotásaikat, továbbá vándor- kiállításokkal olyan régiókba (2-3.000 fős, vagy kisebb települések) juttatja el az alkotásokat, ahol az embereknek csak ritkán van lehetőségük kiállításokat látogatni.
• Kiállítás-sorozatok alkalmával és egyéb módon alkotásokat értékesít, ezzel segítve a művészek megélhetését. Az értékesítésből származó összeg többségi részét visszajuttatja magának az alkotó művésznek, illetve a művész által írásban is rögzített fennmaradó kisebb részét az alapítvány támogatására, annak céljai elérésére működési, működtetési célokra használja fel a művész által tett támogatási nyilatkozat szerint, mely nyilatkozatban kerül rögzítésre a támogatás mértéke is.
• Külföldi kiállításokat szervez.
• Egy többnyelvű on-line művészközpontot üzemeltet webes felületen, automata funkciókkal, lehetőség szerint e-ügyintézéssel, letöltőközponttal, és egyéb olyan rendszerek beépítésével, melyek szintén a kortárs művészek megélhetését, boldogulását, szakmai előrelépését, elismerését könnyítik meg Magyarországon, az EU-ban, illetve a világban.
• A fent jelzett weboldalon galériákat és azok kínálatát is egybegyűjti, rendszerezi, az értékesítés megkönnyítése céljából.
• Támogatási céllal festőversenyeket és egyéb rendezvényeket szervez, állandó művésztelepe(ke)t üzemeltet.
• Fiatal művészek számára oktató jellegű művészeti csoportot hoz létre folyamatos működéssel, táborokat szervez, külföldi művészeket, oktató tanárokat hív meg. Rendezvényeken vesz részt oktató jellegű foglalkozásokkal fiatalok számára, ahol cél a tehetségek fiatalok felfedezése, felkarolása.
Közhasznú tevékenység (jogállás):4. Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,
5. Kulturális tevékenység
6. Kulturális örökség megóvása
A PORTÁLRÓL és lehetőségeiről:A portál célja elsősorban művészeinknek való segítségnyújtás alkotásaik értékesítésében, külföldi munkavállalásokban, az EU-ban történő eligazodásban, másrészt pedig a műkedvelők számára egy olyan kényelmes és megbízható vásárlási lehetőség biztosítása, ami lehetővé teszi, hogy az egyes alkotásokat pár kattintással megvásárolhassák otthonukból, vagy munkahelyükről úgy, hogy egyetlen lépést se kelljen tenniük azért, hogy az alkotás otthonukba kerüljön.
Itt kihangsúlyozzuk, hogy a portál NEM webáruházként működik, illetve az üzemeltető nem végez értékesítési tevékenységet, csupán egy felületet biztosít a művészek számára, ahol saját maguk értékesíthetnek. Az üzemeltető a felület biztosításán kívül csupán közvetítői szerepet végez.Különféle események, kiállítás-sorozatok válnak majd valóra terveink szerint és működnek folyamatosan művészeink számára.
Például a kiállítás-sorozatok alkalmával az alkotásokat több helyen állítjuk ki, mint pl.: Budapesten, a Hősök terén, egyéb tereken, turisták által látogatott területeken és bevásárló központokban (Plaza), akár országosan is. Többek között tárgyalások folynak a Westend City Centerrel is, illetve elindítunk egy országjáró vándorkiállítást, melyet hamarosan követni fognak az EU területén belüli külföldi kiállítások is.
Festőversenyeket, festőtáborokat szervezünk, illetve terveink közt szerepel egy saját művésztelep folyamatos működtetése is. Ennek célja a művészek támogatása több területen, mint pl. művészkellékek kedvezményes beszerzése, és azok on-line megvásárlása a portálon keresztül.
A művészek EU-ban való boldogulásának, munkavállalásának elősegítése, munkaajánlatok közvetítése. Az oldalon EU-központ működtetése aktuális információkkal, pályázatokkal, on-line rendszerekkel.